Magunkról

Az egyesület múltja

Egyesületünk 1996-ban alakult, bár baráti társaságként már 1993 óta - sok diplomás fiatal szabadidejére és tenni akarására alapozva - dolgozunk együtt egy jobb és szebb világ reményében. Jelenlegi aktív taglétszámunk mintegy 45 fő. Feladatunk az ember és a természet harmóniájának újjáélesztése, a természethez ezer szálon kapcsolódó magyar hagyományaink továbbadása, az élővilág fajgazdagságának fenntartása, a természetes élőhelyek kezelése, különös tekintettel egyes kiemelten veszélyeztetett állat- és növényfajokra.

Az egyesület jövője

Folyamatosan végzünk természetvédelmi célú kutatásokat, amelyek során egyes veszélyeztetett élőlénycsoportokról, egyedszámukról, veszélyeztetettségük mértékéről tájékozódunk. Kevésbé a globális problémákkal foglalkozunk, úgy gondoljuk, hogy ezeket helyi szinten, helyi gondok formájában kell orvosolni a lelkes helyi közösségek bevonásával.
Igyekszünk követendő példát mutatni, már kisgyermekkortól a Természet ismeretére, megértésére, szeretetére és a Vele való együttélésre nevelni. Elsősorban a gyermekek érdeklődését felkeltő programokat szervezünk, mivel ők még kellően nyitottak és előítéletektől mentesek.

Az egyesület jelene

Tevékenységünk elsősorban Zala, továbbá Somogy, Veszprém és Vas megyék területére terjed ki, de budapesti és tiszántúli tagjaink is vannak.

Az egyesület jövője